Itt mutatok neked egy faragott utcanévtáblát, de hagyományos négyszögű keretben.

Azt hiszem, ezt tekinthetjük bátran kiindulási alapnak.

Láthatod, hogy a szöveg kidomborodik a felületből és jól látszik az iniciálé is.

Ez a tábla, bár hagyományos alakú, a domborműves faragás megteszi a hatását. Lefestve, bőven megállja a helyét egy megfelelő környezetben.
Egy ódon hangulatű belvárosban el tudnád képzelni te is. Nem?

És evvel már érintettük is a fenti lista utolsó elemét, a környezetet.

Egy ilyen utcanévtábla, nem lóghat csak úgy a "levegőbe" Illeszkednie kell a környezetéhez.

Viszont egy sima négyszögletes utcanévtábla, még, ha díszes keret faragással is van ellátva, akkor is, csak egy négyszögtábla....
Soha nem lesz, messziről is igazán jól olvasható és kontrasztos

Hogy egy kicsit több lehetőségünk legyen, nézd a kontúrvágott, vagyis a betű és a minta körvonalai mentén kivágott táblákat.
Nyilván, vannak funkcionális elemei, mint az összekötő csík, hisz a betűk nem állnak meg a levegőben maguktól.
Azonban ezt az önmagában funkcionális, tartó elemet, fel lehet használni díszítésre is.

Ha megnézted jobboldalt fent a képeket.

Találhattál közöttük

  • egyenes összekötőt,
  • de van íves,
  • van befoglaló ívvel, ahol az összekötő egyfajta keretet is ad a kezdő és záró karaktereknek.
  • Van egyenes, alsó, vagy kiegészítő díszítéssel,
  • van ilyen ívesbe is.
  • Van amelyik sima nagybetűvel kezdődik,
  • van amelyik iniciáléval.
  • Sőt találsz olyat is, amelyiken nincs egy betű sem, mégis tudod az utca nevét, ha ránézel... Ez persze egy különlegesség, nem sok utcanévvel lehet megcsinálni. Biztos tudod, melyikre gondolok...
  • Végül, fogsz találni olyat is, ami tulajdonképp nem is dombormű, hanem inkább vésés, vagy garvírozás, egy kis kontúrvágással, mégis harmónikusan illeszkedik az otthonhoz.

Egy szó, mint száz, csak amit itt felsoroltam, már biztosít oly sok variációt, hogy a megfelelő kialakítású utcanévtábla, kerüljön  a megfelelő környezetbe.

 

Most pedig lássuk a miérteket.

Miért is kell tudni, hogy milyen magasan lesz a tábla?

Vagy milyen messze az utcafronttól?

A válasz kézenfekvő és egyszerű. Annyira egyszerű, hogy nem is nagyon gondolunk rá... Pedig adott esetben sokat jelenthet.

Képzeld el, hogy sűrű fák, vagy bokrok (vagy bármi... akár egy garázs is lehet...) vannak az utcafront és a ház között, de te a házra szeretnéd tenni az utcanévtáblát a házszámmal. Kénytelen leszel olyan magasra tenni, hogy az utcán, az arra járók, akár kocsiban ülve is láthassák és el is tudják olvasni. (elvégre azért rakod ki, hogy mindenki láthassa. nem igaz?)

Vagyis, magasra kell tenned.

Emlékezz vissza, mit is tanultál az iskolában a perspektívikus nézetről?
Minél kisebb szögben nézel valamit annál jobban rövidül.

Márpedig az utca nem kerül messzebb a táblától az biztos, de minél magasabban van a tábla, annál kisebb szögben látod és annál jobban rövidülnek a betűk.

Ez egy fontos dolog, mert egy utcanévtáblának, amit magasra kell kihelyezni, csúnyán romolhat az olvashatósága, ha nem teszünk ellene valamit.

Ne gondolj nagy dolgokra.
Mindíg az egyszerű dolgok a nagyszerűek.

Meg kell nyújtani a betűket fölfelé, úgy, hogy ez a nyújtás kompenzálja azt a bizonyos perspektívikus rövidülést. Ennyi az egész.
/ Erre jó példát láthatsz majd, itt az oldal alján lévő képen. Nézd csak meg az "Ifjúság u 8" faragott táblát, majd a fölötte lévő "gyári" 8-as kerámia feliratot. Szerinted, melyik szám az olvashatóbb a kettő közűl? /

Ezért van az, hogy tudni, kell, milyen magasra szeretnéd tenni az utcanévtábládat.

 

Nézzük a másik dolgot. A hátteret...

 

Mitől lesz jól látható és olvasható a táblád?

Avagy, hogyan kezeld a színeket?

Ha egy fehér (vagy nem fehér, csak világos tónusú) házra, vagy kerítésre teszed a sötét színű táblát, akkor a világos felület átvilágít a táblán (hisz kontúrvágott) és jól olvashatóvá, kontrasztossá teszi azt.
Természetesen ez igaz lenne fordítva is. Egy sötét házon egy világos tábla.

De mi van akkor, ha a házad (vagy a kerítésed, vagy amire teszed) sötét és sötét a tábla is, hisz a dombormű mélységeit, mintáit, sötét színnel lehet kihangsúlyozni.

Nos... most se gondolj nagy dolgokra, mint az előbb is említettem, az egyszerű dolgok a nagyszerűek.

 

Sötét ház, sötét felirat és a kettő közé egy világos deszka!


Ugye milyen pofon egyszerű?

A táblát, egyszerűen felteszed egy világos deszkára és a deszkát a házra. Ez mintegy keretbe is foglalja a táblát, kiemeli, kihangsúlyozza, messziről felhívja rá a figyelmet és még kontrasztossá, jól olvashatóvá is teszi azt.

Ez a háttér akár festett is lehet.

Elvégre, miért ne lehetne a házad falára egy világos négyszöget festeni, a tábla hátterének.
Az eredmény ugyanaz lesz. A világos háttér kiemeli a feliratot és a mintát.

Vigyázz, a festett háttér, kerítésnél nem mindíg működik.

Csak abban az esetben, ha zárt felületű, összefüggő kerítésed van. (legalább az utcanévtábla mögötti részen)
Ha a kerítésed felülete nem összefüggő, nem folyamatos felület, akkor mindenképp szükséged van arra a bizonyos deszkára.

Ha egy kicsit is könnyebb lett kitalálnod, milyen utcanévtáblát is szeretnél, már nem beszéltem hiába.
És... ha már meg is van az elképzelésed, mondd el nekem is.

Vagyis nincs más dolgunk mint: